Mennyi az annyi?

Nyomtatás

Mi alapján számolják ki a fordítás díját?

Leütés, karakter, szó, sor, oldal, ív, forrásnyelvi szöveg, célnyelvi szöveg. Ahány fordító és fordítóiroda, annyiféleképpen történik a fordítási munkadíj meghatározása. Van-e igazságos módszer? Ha igen, melyik az? Mik az egyes módszerek előnyei és hátrányai? Mi a helyzet a szóközzel? Beleszámolják, nem számolják bele? Ebben a blogbejegyzésben a piszkos anyagiakkal foglalkozunk úgy, hogy közben pénzről nem is esik szó.

Nem is gondolná az ember, hogy milyen sokféleképpen lehet meghatározni a fordítás díját: Egyfelől a leütések, karakterek, szavak, sorok, oldalak, ívek stb. száma alapján, másfelől a forrásnyelvi vagy célnyelvi szöveg alapján. Egyetlen probléma van ezekkel: Éppen a fordítási folyamat legidőigényesebb szakaszát hagyják figyelmen kívül, hiszen nem a forrásnyelvi szöveg átolvasása vagy a célnyelvi szöveg létrehozása (begépelése) tart sokáig, hanem az, ami a kettő között zajlik: Amíg a fordító eljut a forrásnyelvi szövegtől (input) a célnyelvi szövegig (output), amibe beletartozik a kutatómunka, a mentális tevékenység (black box), a megbízóval való konzultáció stb.

A folyamatalapú elszámolás egyelőre elég abszurdnak tűnik, azonban fordítás esetében sem kivitelezhetetlen technikailag: Léteznek már olyan programok, amelyek – ha a teljes fordítási folyamatot nem is tudják nyomon követni – képesek rögzíteni videofelvétel formájában, hogy mi történik a képernyőn, így azt visszanézve könnyen mérhető lenne a fordítással eltöltött idő (legalábbis a képernyőn zajló része). Piaci körülmények között ez nyilván kivitelezhetetlen (fordítói szakvizsgán talán nagyobb létjogosultsága lenne), a folyamatalapú elszámolás így egyelőre nem jelent valódi alternatívát. Pedig mennyivel jobban járt volna például Luther, amikor segítőivel a Bibliát németre fordította: "Nemegyszer megesett velünk, hogy két, három vagy négy hétig egyetlen szót kerestünk." (Józan et al. 2007: 26) Ugyan manapság a fordítók nem tudnak ennyi időt szánni egy-egy szóra, néhány nehezebben fordítható kifejezés célnyelvi megfelelőjének megtalálása nem ritkán több időt vesz igénybe, mint egy egyszerűbb, rövidebb szöveg teljes lefordítása.

Marad tehát a termék felőli megközelítés (a termék alapú elszámolással persze valamilyen szinten ki lehet fejezni a belefektetett munkát is). Itt rögtön a következő kérdéssel szembesülünk: A forrásnyelvi szöveget vagy a célnyelvi szöveget érdemes figyelembe venni? Mindkettő ellen és mellett is lehet érveket felhozni, lássuk:

Forrásnyelvi szövegen alapuló elszámolás: Nem véletlen, hogy manapság szinte kivétel nélkül a forrásnyelvi szöveg jelenti az elszámolás alapját. A forrásnyelvi szöveg adott, a terjedelme már megbízás előtt mindenki számára ismert, így a megbízónak pontos árajánlatot lehet adni. Ha a forrásnyelvi szöveg kézirat formájában vagy nem szerkeszthető formában (pdf) áll rendelkezésre, akkor előbb természetesen olvashatóvá (értelmezhetővé) kell tenni a szöveget (ha fordítástámogató szoftverrel dolgozunk, akkor erre persze előbb-utóbb úgyis sort kell keríteni). Rossz nyelvek szerint a forrásnyelvi szöveg alapú elszámoláskor a fordító hajlamos arra, hogy minél rövidebb szöveget hozzon létre, azonban a szakmáját komolyan művelő fordító nem vetemedik ilyen trükkökre (ha ez ráadásul az információtartalom rovására megy, annak akár jogi következményei is lehetnek). A forrásnyelvi elszámolás dominanciáját erősíti az is, hogy a fordítástámogató szoftverek (CAT-eszközök) csak ez alapján tudnak statisztikai elemzést végezni.

Célnyelvi szövegen alapuló elszámolás: Ha az elszámolás a célnyelvi szöveg alapján történik, akkor a pontos munkadíjat utólag szokták kiszámítani, árajánlathoz legfeljebb egy becsült összeget állapítanak meg. Mivel a célnyelvi szöveg általában hosszabb, mint a forrásnyelvi szöveg (kivételek mindig vannak!), a célnyelv alapján történő elszámolás esetén valamivel magasabb díjra kell számítani, mint a forrásnyelvi szövegen alapuló elszámolás esetén. Ha a forrásnyelvi díjszabásnál fennáll a veszélye annak, hogy a fordító tömöríti a szöveget, akkor a célnyelvinél értelemszerűen előfordulhat, hogy az érdeke a szöveg nyújtását diktálja, de erre csak azt tudjuk megismételni, amit fentebb is említettünk. A célnyelvi elszámolás egyik előnye, hogy a fordítás egyik részmunkafolyamatán, a célnyelvi szöveg begépelésén alapul, persze ez csak látszatérv, hiszen a forrásnyelvi elszámolásra ugyanúgy rá lehet fogni, hogy az szintén egy munkafolyamaton, a szöveg átolvasásán alapul. Ami talán fontosabb, hogy könnyebben indokolható, ha – karakteralapú elszámolás esetén – a szóközt is beleszámítják a díjba, hiszen azt ugyanúgy meg kell nyomni, mint bármely más billentyűt (a szóközt általában forrásnyelvi elszámoláskor is figyelembe szokták venni, de ez inkább a korábbi célnyelvi elszámolás örökségének tudható be, logikusan nehezen védhető). Ha az ügyfél mégsem hajlik a szóközök kifizetésére, tréfás kedvű fordítók hajlamosak a szöveget szóköz nélkül leadni. Mivel azonban a fordítás nem csak gépelésből áll (sőt, a legkevésbé gépelésből áll), ez a módszer sem tükrözi hűen a teljes munkafolyamatot.

A következő kérdés, ami a forrásnyelvi és a célnyelvi szövegen alapuló elszámoláskor is felmerülhet, hogy milyen szövegegységet tekintsünk mérvadónak. Vegyük sorra ezeket:

Leütés: A leütés bármely billentyű lenyomását jelenti (betű, írásjel, szóköz, tabulátor stb.) függetlenül attól, hogy az látható vagy nem látható (de szükség esetén megjeleníthető és mérhető) nyomot hagy. Mivel a leütés gépelési mértékegység, fordítás esetén szigorú értelemben véve csak a célnyelvi szövegen alapuló elszámoláskor van értelme leütésről beszélni, hiszen a forrásnyelvi szöveg leütéseivel a fordító nem kerül semmilyen munkakapcsolatba. Elméleti síkon felmerülhet ugyanakkor a kérdés, hogy ha a leütés nem mindig látható (szóköz, tabulátorjel), akkor célnyelvi elszámolás esetén hogyan lehet bizonyítani, hogy a szövegben nincsenek fölösleges szóközök vagy tabulátorjelek stb.? Egy újabb érv a forrásnyelvi elszámolás mellett.

Karakter: A legnagyobb félreértést a leütés és a karakter okozza. A karakter eredetileg (a gépírás korszakában) ugyanis betűhelyet jelent(ett), ami betűnek és szóköznek felel meg, elterjedt rövidítése az "n" (vegyük észre, hogy a karakter ilyen értelemben nem egyezik meg teljesen a leütéssel, hiszen a leütésbe a betűn és szóközön kívül a billentyű minden olyan lenyomása beletartozik, amely látható vagy láthatatlan nyomot hagy). Ma viszont a karaktert sokan már szűkebb értelemben, a látható jelek (betűk, számok, írásjelek, különleges karakterek stb.) összefoglaló elnevezéseként használják (talán az informatikában elterjedt jelentése miatt?), amibe a szóköz értelemszerűen nem tartozik bele. Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: A (szóköz nélküli) karakteralapú elszámolás kedvezőbb, mint a betűhelyeket (betű+szóköz) figyelembe vevő karakteralapú elszámolás, azonban ma Magyarországon a legtöbb fordító és fordítóiroda – függetlenül attól, hogy mit ért rajta és a forrásnyelv vagy a célnyelv alapján számol-e – a szóközt is beleszámítja a munkadíjba. A pontos jelentéstartalmat tehát mindenképpen tanácsos előre tisztázni, mert egy általános magyar szöveg szóközök nélküli és szóközzel növelt karakterszáma között 10-20 % különbség is lehet (ami árban is ekkora differenciát jelent), de ez nyilván erősen nyelv- és szövegfüggő dolog.

Szó: A szóköz problematikájából a szóalapú elszámolás jelenthet megnyugtató és végérvényes kiutat. A szó a számítógépes nyelvészetben két szóköz (na tessék, már megint szóköz) közötti karaktersort jelent (ebben az értelemben tehát a számok is szavak). Előnye, hogy a szó mindenki számára könnyen beazonosítható fogalom, a szavakhoz különleges viszony fűz bennünket, az ember a nyelvet is leginkább a szavakon keresztül éli meg. További előnye, ami miatt a fordítói piacon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hogy segítségével végre átadhatjuk a múltnak a szóközök és egyéb láthatatlan jelek problematikáját, a transzparencia révén pedig végső soron az ügyfél is jól jár. A szóalapú elszámolás angolszász területről indult el hódító útjára, a nemzetközi piacon szinte kizárólag ezt használják, szóval nem nehéz megjósolni, hogy előbb-utóbb vélhetőleg Magyarországon is ki fogja szorítani a karakter-leütés alkotta dichotómiát. A módszernek talán egyetlen hátránya van, amit nem is annyira ügyféloldalon, hanem inkább fordítói oldalon szoktak felemlegetni: Ha az elszámolás a célnyelv alapján történik, a hosszabb szavakat használó nyelveken dolgozó fordítók többnyire rosszabbul járnak, mint a rövidebb szavakból álló nyelvekre (pl. angolra) fordító kollégáik, de a különbség sajnos vagy szerencsére nehezen számszerűsíthető annak ellenére, hogy mindenki tisztában van vele. A forrásnyelvi szöveg alapú elszámolás persze egyszerű gyógyírt jelent a problémára, legalábbis magyarról idegen nyelvre történő fordítás esetén, mert ha idegen nyelvről magyarra fordítunk, forrásnyelvű elszámolás mellett is megint csak a rövidebb szavas nyelvekkel dolgozó fordítóknak marad több a zsebében. Mindezek ellenére a mérleg nyelve mégiscsak a forrásnyelvi szövegen alapuló díjszabás felé billen.

Sor: A sor alapú elszámolást kizárólag a német nyelvű országokban használják "szabványsor" (Normzeile) elnevezéssel. Azonkívül, hogy egzaktságot sugall, más előnye nem nagyon van a karakteralapú elszámolással szemben, hiszen a szabványsor is a betűhelyek számán alapul (tehát a szóközöket is beleszámítják). Elnevezésével ellentétben a szabványsornak nincsen pontos definíciója, általában 55 betűhelynyi szöveget jelent (kb. ennyi fér el ugyanis egy szokványos sorban). A szabványsor alapú árajánlathoz tehát előbb megállapítják a leütések számát, elosztják 55-tel, és erre adnak egy egységárat. És bár most pénzről nem akartunk beszélni, annyi elárulható, hogy a definícióbeli hiányosságokért cserébe a német JVEG törvény (Justizvergütungs- und -entschädigungsgesetz) jogi szövegek vonatkozásában pontosan meghatározza a szabványsor fordításának árát, ami jelenleg 1,55 euró. Itt tehát minden az 55 körül forog. Egyébként az 1,55 euró 300 Ft/euró áron számolva kb. 8,5 Ft/leütésnek (!) felel meg...

Oldal: Az oldalalapú elszámolás ma már alig használatos, az eredete valahol a gépírásos korszakban keresendő. Egy gépelt oldal eredetileg 1800 n-nek felelt meg (dupla sorközzel számítva), német nyelvterületen a szabványoldal (Normseite) 1500 n, a szövegszerkesztőkkel írt szövegek esetében viszont 2500-3000 n (betűhely) is elfér egy oldalon (másfeles sortávolsággal). A fordítóiparban az oldalalapú elszámolást ma már szinte csak a sztenderd szövegezésű és hosszúságú okiratok (anyakönyvi kivonatok, diplomák, oklevelek stb.) fordításakor alkalmazzák egységár megadása mellett.

Ív: A szerző ív viszont még mindig használatos mértékegység, amelyet könyvkiadók alkalmaznak a műfordítások célnyelvi hosszának meghatározásakor. Egy ív 40.000 betűhelyből áll, amibe per definitionem a leütések is beletartoznak, és természetesen a kifizetés is az ívek száma alapján történik.

Kimaradt valami? Igen, biztosan, pl. a filmfordítás. Merthogy ott többnyire percalapon történik az elszámolás. De ez már egy másik történet...

________________________

Megjegyzés

A szabadon felhasználható képek forrása az Impresszumban található.

Cimkék: