Sok, már hosszabb ideje „praktizáló” szakfordítónak az országos szakfordítói vizsga jelenti az egyetlen lehetőséget ahhoz, hogy képesítést szerezzen, és így megfeleljen a jogszabályi követelményeknek. A vizsgát azonban rengeteg kritika éri szakmai körökben, amelyeket ebben a blogbejegyzésben próbálunk meg összefoglalni.
Fontos hangsúlyozni, hogy az írás nem a vizsgát biztosító intézmény vagy a vizsga lebonyolításában részt vevő oktatók ellen irányul, hanem a szakfordítói vizsga jelenlegi, elavult formája ellen.
Az első és talán legfontosabb probléma a négy szakterület szerinti felosztás (társadalomtudományi fordítás, természettudományi fordítás, műszaki fordítás és gazdasági fordítás), amely már a vizsga indításakor (1986-ban?) is nehezen védhető volt. Úgy tűnik, csak azért esett a választás éppen erre a négy szakterületre, hogy a vizsga így összhangban legyen a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelettel, amelyben szintén ez a négy szakterület szerepel. Mondanunk sem kell, a felsorolt szakterületek önmagukban is óriásiak. Vajon ha valaki az évek során repülőgépgyártásra szakosodott, de a vizsgán műszaki szakfordítás címén atomerőművekkel kapcsolatos szöveget kap, és emiatt megbukik, akkor a kudarc biztosan a vizsgázót minősíti? De az is képtelenség, hogy egy társadalomtudományi képesítéssel rendelkező szakfordító ugyanolyan járatos legyen jogban és történelemben, viszont mindkettő fordítására jogot kap. Ezzel szemben annak a jogász-szakfordítónak, aki végre okleveles társadalomtudományi fordítónak szeretne vallani magát, lehet, hogy beletörik a bicskája egy neveléstudományi szövegbe. Azaz gyakorlatilag a szerencsén múlik, hogy valaki a szakterületéhez illő szöveget kap-e vagy sem. Persze azt is hiába keressük, hogy milyen szakterületek tartoznak pl. a társadalomtudományi szakfordításhoz, így jobb híján érdemes szemügyre venni a Wikipedián található listát.
A vizsgán csak és kizárólag nyomtatott szótárt lehet használni, igaz, abból annyit vihetünk magunkkal, amennyi jólesik (fuvaros ismerősökkel rendelkezők előnyben). És kézzel kell megírni a fordítást. Úgy tűnik, a vizsga ilyen szempontból megrekedt az 1980-as években, bár ez sántít, mert írógépet már az 1870-es évektől használunk. Lassan az országos szakfordító vizsga lesz az egyetlen hely (a könyvtárakon kívül), ahol még nyomtatott szótárral lehet találkozni.
A sikertelen szakfordítói vizsga két alkalomnál többször nem ismételhető. Ez vajon mivel indokolható? A sikertelen szakfordítói vizsga esetén a lektorált fordítás megtekintését pedig írásban kell kérni, ugyanakkor a javító lektorral való konzultációt nem biztosítanak. És ennek mi lehet a magyarázata? Nem ismertek továbbá a javítási szempontok, nincs részletes hibakatalógus, így alaposan felkészülni szinte lehetetlen (bár igaz, hogy a vizsga előtt részt lehet venni egy rövid, de elég borsos árú felkészítésen, ahol a jelentkezők megismerkedhetnek néhány korábbi vizsgaszöveggel). Másfelől a piaci körülmények között végzett szakfordításhoz olyan készségek kellenek, amiket a vizsga egyáltalán nem mér: fordítástámogató eszközök használata, forráskutatás stb. Továbbá megfosztja a vizsgázót pl. a fordítandó szöveg visszautasításának jogától (l. a szakterülettel kapcsolatos fenti gondolatmenetet), és hosszasan folytathatnánk. Ha - tegyük fel - több szöveg közül lehetne választani, akkor talán a fordítójelöltek is könnyebben megtalálnák a testhezálló feladatot, és nagyobb eséllyel vennék az akadályt.
Végül feltehető az a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy ez a vizsgatípus egyetlen helyen érhető el, holott a (jelenlegi formájában) semmilyen különleges szervezési feladatot nem igényel (a vizsgafelügyelőknél, javítótanároknál, terembérletnél többre igazából nincs szükség, télen ez legfeljebb némi fűtésköltséggel egészül ki).
Mint látható, a vizsga jelenlegi formájában több szempontból sem felel meg a céljának: Nem lehet tudni, hogy mit mér, és azt sem, hogy pontosan mire jogosít fel. Egyetlen célja, hogy a sikeres vizsgázók a képesítés birtokában teljesíteni tudják a fenti rendelet előírását. A vizsga megreformálása így csak az 1986-os MT-rendelet újragondolásával együtt képzelhető el.