A fordító olyan, mint a ...

A fordítás (és tolmácsolás) hasonlatai

A fordításról való gondolkodás több mint 2000 éves történetét végigkísérik a fordítással kapcsolatos hasonlatok és metaforák, melyek többségében a (modernkori) fordítástudomány kialakulását megelőzően láttak napvilágot. Ebben az (inkább elméleti jellegű) blogbejegyzésben a fordítással kapcsolatos hasonlatok és metaforák rendszerezésére vállalkozunk olyan szempontból, hogy a fordítási folyamat mely összetevőjével hozhatók összefüggésbe.

Eszerint az alábbi négy csoportot lehet megkülönböztetni (persze másfajta felosztás is elképzelhető): 1) A fordítás folyamata, 2) a fordító/tolmács szerepe, 3) a forrásnyelvi és célnyelvi szöveg viszonya, 4) a fordítás kilátástalansága.

1. A fordítás folyamata

Az ide sorolható hasonlatok visszavezethetők az embereket ősidők óta foglalkoztató és a modernkori fordításelméletek egyik központi problematikájának is számító kérdésre, mely a következőképpen foglalható össze: Mi a fordítás? Hány lépésben történik a fordítás?

A fordítás olyan, mint a folyón való átkelés

Közismert, hogy a folyón való átkelés metaforikáját a latin transferre (ill. befejezett melléknévi igeneves alakja: translatum) és traducere igék ambiguitása ('fordít' és 'átvisz') keltette életre, melyek később traduire, traducir, tradurre, traduzir, translate stb. alakban több nyelvbe is bekerültek. Töretlen népszerűségét annak (is) köszönheti, hogy Jacob Grimm (1847-ben a Berlini Tudományos Akadémián felolvasott, majd írásban is megjelent) „Über das pedantische in der deutschen Sprache” c. írásában tudatosan kihasználta a (latin minta tükörfordításaként keletkezett) német übersetzen/übersetzen szó eltérő hangsúlyozásából adódó kétértelműséget: „[...] übersétzen ist ǘbersetzen, traducere navem” (idézi Störig 1963: 111).

A fordító olyan, mint a ...

Az átkelésen alapuló metaforákban egységesen a folyó két partja szimbolizálja a forrás- ill. a célnyelvet, azonban a víz sodrása okozta nehézség leküzdésével, azaz az átjutással kapcsolatban számos változat született. Nida és Taber (1982 [1969]: 34) egy gázlón keresztül képzeli el az átkelést: „[...] it is necessary to go up or down the bank of the river until a place is found which is shallow enough to serve as a ford.” Saját fordításunkban: „Addig kell le-föl járkálni a folyó mentén, amíg nem találunk egy gázlónak alkalmas sekély helyet.” Elméletük szerint a fordító nem a forrásnyelvi és célnyelvi felszíni szerkezetek mentén közlekedik a nyelvek között, ami a víz sodrása, mélysége miatt az átjutás legnehezebb módja lenne, hanem meg kell keresnie a sekélyebb gázlót, tehát kerülőútra kényszerül, melynek során a felszíni szerkezetet mélyszerkezetté alakítja.

A fordítás olyan, mint a céllövészet

Kosztolányi ismert metaforája 1913-ban jelent meg a Nyugat hasábjain:
„A műfordítónak úgy kell dolgoznia, hogy célt találjon. A cél az eredeti költemény. Ha görcsösen ragaszkodik hozzá, nem jut oda, ahova akar. Céloznia kell, mint a jó céllövőnek, aki érzi a kezével, az idegeivel, hogy a puska csövét magasabbra kell tartania, mint amilyen magasan a célt látja, mert a golyót röptében lefelé húzza a gravitáció.” (Kosztolányi 1971: 503)

Hasonlatát úgy is lehet értelmezni, hogy a fordítónak mindig magasabb célt kell kitűznie maga elé, mert a munkája csak akkor jár a kívánt eredménnyel.

A fordító olyan, mint a ...

2. A fordító/tolmács szerepe

Gyakran előfordul, hogy párhuzamot vonnak a fordítók ill. tolmácsok és más személyek vagy mesterségek képviselői között. Az ilyen hasonlatok – attól függően, hogy használójuk hogyan vélekedik a fordítási tevékenység jellegéről – pozitív vagy negatív felhangot kaphatnak, de akad példa a semleges, mindenféle konnotációtól mentes analógiára is.

A fordító olyan, mint a színész

A szereppel, azaz az eredeti szöveggel és a szerzővel való azonosulás hasonlatával igen gyakran találkozunk a fordítási irodalomban. Radó (1909) a fordítói ihlettel kapcsolatban jegyzi meg, hogy – a színészhez hasonlóan – a jó műfordító bele tudja magát élni mindenféle hangulatba: „A műfordító munkáját e részben a színészéhez lehet hasonlítani; ebben is hiába van meg a legnagyobb fokú intelligentia, [...] Lear király kétségbeesését csak akkor fogja elénk varázsolhatni, ha az az ő lelkében is viharzik [...].” (Radó 1909: 23)

A fordító olyan, mint a ...

A színész-hasonlattal kapcsolatban mindenképpen érdemes utalni a két szakma képviselőinek eltérő (anyagi, és főleg társadalmi) elismertségére. A műfordítók hazai megítéléséről Halasi Zoltán festett elég lesújtó képet 2003-ban megjelent cikkében, de a fő különbség mégis abban rejlik, hogy „közönségsikerben a műfordítónak ritkán és gyéren van része. [...] Nincs az a pompás fordító-művész, akinek a kedvéért bárki is elolvasna egy könyvet” – írja Géher István (Bart/Rákos 1981: 71), aki szerint a fordító előadóművészete főként abban nyilvánul meg, hogy a néma idegen művet ő szólaltatja meg, ő ad hangot neki.

A tolmács olyan, mint a pilóta

Ne feledkezzünk meg a tolmácsokról sem. A tolmács munkája Hönig (1997: 144) szerint leginkább egy pilótáéhoz hasonlít, hiszen hasonló munkakörülmények között dolgoznak: a pilóta- illetve tolmácskabin ablakán keresztül figyelemmel kísérhetik, hogy teljesítményükkel milyen légkört teremtenek az utasok ill. a hallgatóság körében. A pilótához hasonlóan a (konferencia)tolmács mellett is dolgozik egy másodpilóta, aki bármikor kész arra, hogy átvegye az irányítást.

A tolmács olyan, mint Hermész

A régi egyiptomiak és görögök számára a tolmácsolás az isteni titkok ismeretét is magában foglalta (Szabari 2002: 20). A görögök szerint a tolmács Hermészként, tehát az istenek küldötteként cselekedett, közvetítő szerepük miatt ugyanakkor mindig is kétes alakoknak és titokzatos jelenségnek tekintették őket főleg a felülről lefelé vagy lentről felfelé irányuló kommunikációban, és helyzetükben csak lassan következett be változás.

3. A forrásnyelvi és célnyelvi szöveg viszonya

A legtöbb hasonlat és szókép talán a forrásnyelvi és célnyelvi szöveg viszonyával kapcsolatban alakult ki. A fordítás, mint produktum ezekben a metaforákban többnyire másodlagos, alárendelt szövegként jelenik meg, amely valamilyen szempontból értéktelenebb, kevésbé teljes az eredetinél. Ezzel párhuzamosan a fordítókat is másodlagos szereplőkként ábrázolják. Gyakran hivatkoznak ezzel kapcsolatosan az olasz traduttore (fordító) és traditore (áruló) szójátékra, melyet állítólag a(z olasz célközönség megítélése szerint) silány minőségű francia Dante-fordítások ihlettek az olasz-francia kulturális hegemóniáért folytatott versengés idején. Ennek visszafogottabb magyar megfelelője Kosztolányi 1928-ban az Új Idők hetilap hasábjain megjelent és azóta sokszor idézett megállapítása, miszerint „a fordítás mindig ferdítés is” (Kosztolányi 1971: 514), amelyet sokszor tévesen úgy értelmeznek, hogy Kosztolányi szerint a fordító meghamisítja, elferdíti az eredeti szöveget. A további gondolatmenetéből azonban egyértelműen kiderül, hogy nem erről van szó: „Ha az értelmet híven, szóról szóra tolmácsoljuk egy másik nyelven, akkor szükségképp megváltozik a szavak alakja s ezzel együtt a mondat hangulati velejárója is.” Az író tehát arra a fordítás természetéből adódó szükségszerűségre hívja fel a figyelmet, hogy egy másik nyelven megváltoznak a szavak és ebből következően a szöveg hangulata is más lesz, bármennyire is hűségre törekszünk.

A fordítás olyan, mint a nő

A fordítás történelmében régóta jelen van a hűség kérdése, ezért nem meglepő, hogy a fordítást mindig is megpróbálták a nemiséggel és a szexualitással kapcsolatba hozni. Chamberlain (in Baker 2001: 94) szerint az erre irányuló első próbálkozás Gilles Ménage francia író-filológus nevéhez fűződik (más források szerint George Bernard Shawtól), aki 1654-ben megalkotta a les belles infidèles (szép hűtlenek) kifejezést az adaptáló fordítás fénykorának elnevezésére, ezáltal sugallva, hogy egy fordítás nem lehet egyszerre szép és hű(séges). A hasonlat ettől kissé eltérő formában Esaias Tegnér svéd költő 1825-ös keltezésű levelében is felbukkan: „Beautiful translations are like beautiful women, that is to say, they are not always the most faithful ones.” (idézi Cullhed 1999: 69) Saját fordításunkban: „A szép fordítások olyanok mint a szép nők: nem mindig ők a leghűségesebbek.”

A fordítás olyan, mint a festészet

A festészettel (ill. a szobrászattal, l. Kosztolányi 1971: 516) kapcsolatos hasonlatokban a másolás motívuma jelenik meg. Közös bennük annak hangsúlyozása, hogy nincs véglegesnek tekinthető fordítás, ahogyan a modellről is tetszőleges számú festmény készülhet (l. Vermeulen 1976: 19, idézi Albert 2003: 38), és egységesen fogalmazzák meg azt a követelményt, hogy a fordításban mindig felismerhető legyen az eredeti, ahogyan azt egy festménytől is elvárjuk (vö. Kußmaul 2010: 166). John Dryden angol költő a fordítási hűség kérdéséhez is a festészeten keresztül viszonyul: A festőnek sincs joga megváltoztatni a jellemző jegyeket, hogy képe szebb legyen, hiszen az ő feladata, hogy a képet az eredetihez hasonlóvá tegye, ezért a fordítónak sem szabad lenyesnie a túlburjánzó „ágakat” (Józan et al. 2007: 59).

A fordító olyan, mint a ...

A fordítás olyan, mint a gobelin fonákja

Pero, con todo esto, me parece que el traducir de una lengua en otra, como no sea de las reinas de las lenguas, griega y latina, es como quien mira los tapices flamencos por el revés, que aunque se ven las figuras, son llenas de hilos que las escurecen, y no se ven con la lisura y tez de la haz. (Cervantes 1840: 561)

Győry Vilmos fordításában: Én mégis azt hiszem, hogy valamit egyik nyelvről a másikra lefordítani, kivéve a nyelvek két királynőjét: a görögöt és latint, szakasztott olyan, mintha az ember visszájáról nézné a flamand szőnyegeket; igaz ugyan, hogy az alakok így is látszanak, de tele van szálakkal, ezek elhomályosítják őket, s korántsem oly tiszták, világosak, mint a szőnyeg színe felől. (Cervantes 1962: 791)

Miguel de Cervantes spanyol író legismertebb munkájában Don Quijote és egy fordító közötti párbeszédbe szövi fordítással kapcsolatos felfogását, melyben az eredeti mű és a fordítás viszonyát egy flamand gobelin-szőnyeg fonákjához hasonlítja. A szőnyeg színén lévő alakzatok ugyan a hátoldalán is láthatók, de a cérnák szövevénye miatt nehéz pontosan megkülönböztetni őket egymástól. Az olvasó is kénytelen az eredeti művet hátulról bámulni, hiszen a nyelvek közötti átjárás csak korlátok között lehetséges, Schleiermacher szavaival élve az ember „kann nichts mit völliger Bestimmtheit denken, was außerhalb der Grenzen derselben [der Sprache] läge” (idézi Störig 1963: 43, Dömötör Edit fordításában: „Teljes bizonyossággal nem tud semmi olyat elgondolni, ami azon [a nyelven] kívül helyezkedik el.”, Józan et al. 2007: 124).

A fordító olyan, mint a ...

4. A fordítás kilátástalansága

A fordítás kilátástalanságával (ill. a fordíthatatlansággal) kapcsolatos metaforák természetesen szorosan összefüggnek az előző csoporttal, azonban ezekben a hasonlatokban jobban kidomborodik a fordító beszűkült mozgástere, fáradságos, szinte kilátástalan tevékenysége.

A fordítás olyan, mint gúzsba kötötten táncolni

Kosztolányi gyakran (és sokszor tévesen) hivatkozott hasonlata két helyen is fellelhető: először 1913-ban jelent meg a Nyugatban, majd 1928-ban az Új Időkben közölt cikkében, utóbbiból származik a következő idézet: „A fordító újat, másikat alkot, mely az eredetivel lélekben, zenében, formában azonos. Hamisat, mely mégis igaz. Műfordítani annyi, mint gúzsba kötötten táncolni.” (Kosztolányi 1971: 516) Hasonlata valósághű ábrázolása a (mű)fordítás gyakorlatának: A fordító az eredeti szöveg által szabott formai-tartalmi korlátokon belül viszonylag nagy szabadságot élvez.

A fordító olyan, mint a ...

Mondanivalóját tekintve a Kosztolányiéval szinte teljesen megegyező formában már John Dryden is élt ezzel a hasonlattal az 1680-ban megjelent Ovid’s Epistles előszavában azzal a különbséggel, hogy nála a kötéltánc révén az egyik partról a másik partra való átkelés motívuma is megjelenik: „It is much like dancing on Ropes with fettered Legs: A Man can shun a Fall by using Caution, but the Gracefulness of Motion is not to be expected [...]” (Dryden 1776: o.n.). Janovits Enikő Mária fordításában: „Olyan ez, mintha valaki láncokba verve járna kötéltáncot: némi óvatossággal elkerülheti a lezuhanást, de nem várhatjuk el tőle, hogy kecsesen is mozogjon.” (Józan et al. 2007: 55-56) Dryden költőként a versfordítás nehézségére hívja fel a figyelmet, mellyel a fordító akkor szembesül, amikor vissza akarja adni a szerző gondolatait, de egyúttal a ritmus kényszeréhez is tartania kell magát.

A fordító olyan, mint Tantalosz, Thészeusz vagy Sziszüphosz

A fordító mindennapi munkája során gyakran kerül olyan helyzetbe, amikor a célnyelvi szöveg létrehozásának nehézsége egy görög mitológiai alakhoz teszi őt hasonlatossá (vö. Hönig 1997: 13). Rögtön itt van Sziszüphosz esete, akire az istenek azt a büntetést szabták, hogy görgessen fel egy hatalmas követ egy hegyre, de sosem tudta teljesíteni feladatát, mert a kő minduntalan visszagurult. Bizonyos értelemben a fordító is sziszifuszi munkát végez, hiszen munkáját meghatározza az a felismerés, hogy sosem lesz képes megalkotni a legjobb célnyelvi szöveget, de erre mindig újabb kísérletet tehet.

A fordító olyan, mint a ...

A célnyelvi kifejezések utáni keresgélésről eszünkbe juthat Tantalosz története. Tantaloszt is örök szenvedésre ítélték az istenek: az alvilágban nyakig egy tóban állva örök éhség és szomjúság várt rá. A feje fölött gyümölcstől roskadozó fák ágait a szél folyton elfújta, amikor utánuk nyúlt, ha pedig lehajolt inni, a víz visszahúzódott. Ezt az érzést a fordító is ismeri: minél görcsösebben keresi a célnyelvi megfelelőt, az annál távolabb kerül tőle, és minél inkább hűségre törekszünk, annál kevésbé lesz felismerhető fordításunkban az eredeti: „[...] eine Uebersetzung [wird] um so abweichender [...], je mühsamer sie nach Treue strebt”, írja Humboldt 1816-ban megjelent Agamemnón-fordításának előszavában (idézi Störig 1963: 81). Török Dalma fordításában: "... egy fordítás annál nagyobb eltéréseket mutat az eredetitől, minél nagyobb igyekezettel törekszik a hűségre.” (Józan et al. 2007: 151) A szavaknak ugyanis megvan az a sajátosságuk, hogy beszéd közben minden nehézség nélkül használni tudjuk őket, de mihelyst megpróbáljuk őket tudatosan elemezni, akkor már egyre kevésbé sikerül hozzáférni a jelentésükhöz.

A fordító olyan, mint a ...

Végezetül megjelenhet lelki szemeink előtt Thészeusz athéni király, amint Ariadné fonala segítségével megpróbál kijutni Minótaurosz labirintusából. A fordító is sokszor eltévedne saját asszociációnak labirintusában, ha ilyenkor nem kapna külső segítséget, hogy megtalálja a kivezető utat.

A fordító olyan, mint a ...

 

Megjegyzés

A szabadon felhasználható képek forrása az Impresszumban található.

Irodalom

  • Albert S. 2003. Fordítás és filozófia. A fordításelméletek tudományfilozófiai problémái és a filozófiai szövegek fordítási kérdései. Budapest: Tinta.
  • Baker, M. (ed.) 2001 [1998]. Routledge Encyclopedia of Translation Studies. London/New York: Routledge.
  • Bart I., Rákos S. (szerk.) 1981. A műfordítás ma. Tanulmányok. Budapest: Gondolat.
  • Chesterman, A. 2007. On the Idea of a Theory. Across Languages and Cultures Vol. 8 No. 1, 1-16.
  • Cullhed, A. 1999. Recognition or Estrangement. In: Allén, S. (ed.) 1999. Translation of Poetry and Poetic Prose: Proceedings of the Nobel Symposium 110 Stockholm, Sweden 23-29 August 1998. 64-72.
  • Even-Zohar, I. 2012 [1978]. The Position of Translated Literature within the Literary Polysystem. In: Venuti, L. (ed.) 2012. The Translation Studies Reader. London/New York: Routledge, 162-168.
  • Fáy Tamás 2013. "Fordítani annyi, mint az illatot aromává változtatni". A fordítás metaforái és hasonlatai. In: Fordítástudomány 15. évf. 1. sz., 63-75.
  • Fleischmann, K. 1991. Thomas Bernhard. Eine Begegnung. Gespräche mit Krista Fleischmann. Wien: Österreichische Staatsdruckerei.
  • Halasi Z. 2003. Se tisztelet, se díj. A műfordítás helyzetéről. Magyar Narancs 15. évf. 15. sz.
  • Hermans, T. 1985. Images of Translation. Metaphor and Imaginery in the Renaissance Discourse on Translation. In: Hermans, T. (szerk.) 1985. The Manipulation of Literature. Studies in Literary Translation. London: Croom Helm. 103-136.
  • Holz-Mänttäri, J., Nord, Ch. (Hrsg.) 1993. Traducere Navem. Festschrift für Katharina Reiß zum 70. Geburtstag. Tampere: Universitätsverlag.
  • Hönig, H. G. 1997. Konstruktives Übersetzen. Tübingen: Stauffenburg-Verlag.
  • Jeney É., Józan I. (szerk.) 2008. Nyelvi álarcok. Tizenhárman a fordításról. Budapest: Balassi.
  • Johnson-Laird, P. N. 1983. Mental Models: Towards a Cognitive Science of Language, Inference, and Consciousness. Cambridge: CUP.
  • Johnston, D. (ed.) 1996. Stages of Translation. Bath: Absolute Press.
  • Józan I., Jeney É., Hajdu P. (szerk.) 2007. Kettős megvilágítás. Fordításelméleti írások Szent Jeromostól a 20. század végéig. Budapest: Balassi.
  • Kosztolányi D. 1971. Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.
  • Kövecses Z. 2005. A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Budapest: Typotex.Kußmaul, P. 2010. Verstehen und Übersetzen. Ein Lehr- und Arbeitsbuch. Tübingen: Narr.
  • Levý, J. 1969. Die literarische Übersetzung. Theorie einer Kunstgattung. Frankfurt am Main / Bonn: Athenäum.
  • Musso, I. 1992. Traducibilità e traduzione delle metafore. La traduzione delle metafore nella versione italiana dell’ „Uomo senza Qualità”. Italienisch. Zeitschrift für italienische Sprache und Kultur Nr. 28, 38-51.
  • Nida, E. A., Taber, Ch. R. 1982 [1969]. The Theory and Practice of Translation. Leiden: United Bible Societies.
  • Paepcke, F. 1986. Im Übersetzen Leben: Übersetzen und Textvergleich. Tübingen: Gunter Narr.
  • Paepcke, F. 1989. A sikeres fordítás hermeneutikai útjai. Ford. Mezei György. Magyar Filozófiai Szemle 1989/4, 413-433.
  • Pénzes T. 2010. Fordításról - hasonlatokban. In: Bárczi Zs., Vančoné Kremmer I. (szerk.) 2010. Margó. Írások a fordításról és a kétnyelvűségről. Pozsony: AB-ART Kiadó. 15-27.
  • Radó A. 1909. A fordítás művészete. Budapest: Franklin-Társulat.
  • Round, N. 2005. Translation and its Metaphors: the (N+1) wise men and the elephant. Skase Journal of Translation and Interpretation Vol 1, No. 1, 47-69.
  • St. André, J. (ed.) 2010. Thinking through Translation with Metaphors. Manchester & Kinderhook/NY: St. Jerome Publishing.
  • Störig, H. J. (Hrsg.) 1963. Das Problem des Übersetzens. Stuttgart: Henry Goverts Verlag.
  • Szabari K. 2002. Tolmácsolás. Bevezetés a tolmácsolás elméletébe és gyakorlatába. Budapest: Scholastica.
  • Tarnóczi L. 1966. Fordítókalauz. A szakirodalmi fordítás elmélete és gyakorlata. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó.
  • Vermeulen, F. 1976. Le paradoxe du traducteur. Bruges: Zevenkerken.

Források

  • Cervantes, M. de 1840. El Ingenioso Hidalgo Don Quijote de la Mancha. Tomo Segundo. Barcelona: Antonio Bergnes y compañia.
  • Cervantes, M. de 1962. Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Ford. Győry Vilmos (a verseket fordította Somlyó György), átdolgozta Benyhe János. Budapest: Magyar Helikon.
  • Dryden, J. 1776. Ovid’s Epistles with his Amours. London.

Rólunk

A Fordításcentrum fordítóiroda komplex fordítási, tolmácsolási és lektorálási szolgáltatást, valamint tanácsadást nyújt ügyfelei számára. Keressen minket bizalommal, mindig találunk megoldást.

Bővebben

Elérhetőség

  +36-30-782-1364

  Visszahívást kérek

  info@forditascentrum.hu

  3300 Eger, Koháry István u. 2/C

  forditascentrum

 

Közösségi oldalaink

Nyomtatás